Van az a szokás, hogy megismétlünk hibákat, amikor a nagy, akadémiai magyart nem pontosan beszélő honfitársainkat szeretnénk figyelmeztetni pontatlanságaikra. Ilyenkor aztán jókedélyűen kacsintunk össze annak elkövetőjével. Néha ez a jelenség azonban elburjánzik, és akkor is használjuk, amikor csak úgy beszélünk.

Mi ugyan nem vagyunk az Akadémia Nyelvhelyességi Intézetének közeli barátai - sőt -, viszont azt nem szeretjük, hogy valaki az igénytelenség mély és sötét bugyraiba süllyed. Nem vicces, nem eredeti, idétlen, izzadtságszagú igyekezet a jópofaságra. Ne használjuk.

Köszi Rita!

Egyes, kevésbé ügyesen manőverező pártoknak és jelölteknek még kérdéses a választásokon való indulás, így időben szólunk. Kopogtató cédulát kell még gyűjteniük, de ~-t nem. Sőt javaslom, hogy ezt ne is próbálják. Mi, a magunk részéről mindenkit kérünk, hogy ezen szót használó párt képviselőnek ne adjanak semmit, és barátaikat, családtagjaikat is beszéljék le róla.

Minderre már csak az is indokul szolgálhat, hogy a szó vulgáretimológiai elemzése során rájöhetünk: nyilvánvalóan azok kezdték el használni ezt a szót, akik visszaéltek vele. A cédulákat tehát senki ne másolja, a szót pedig ne használjuk. 

Klikkolékony és kattintékony - az internetes reklám környékének nyelvi leleményei, amelyek helytelen és öncélú kísérletet tesznek a hatékony és a kattintás szavak jelentésének egy kifejezésbe erőltetésére. A torz, a groteszk elevenedik itt meg, a dadaista összemosás, a posztmodern forma-tagadás. Egy online eszköz hatékony. Pont. A többit: ne használjuk. 

Most már lényegében elmúlt a szezonja, úgyhogy megelőző jelleggel szólunk. Kisgyereknek gügyögni és ~-t vásárloni idén már tilos lesz.

Vannak dolgok, amik a társadalmi nyomás következtében lényegében megkerülhetetlenek. Ilyen pl. a karácsony. Viszont mivel mindenki részt vesz a projektben, ezért beindul az össznépi névadás: hívjuk már úgy az eseményt és a körítéseit, ahogy más nem.

Nos jeleznénk, hogy már majdnem mindenki használja ezen gyalázatos fordulatot. Úgyhogy ennek ezennel véget vetünk. Már eddig is nagyon kínos volt, de az új évtizedben - legyen éppen karácsony, vagy bármilyen kommersz, esetleg egyedi ajándékozási alkalom -  ezt a fordulatot ne használjuk.

"Két dolog van, amiről jó, ha az emberek nem tudják, hogyan készül: a kolbász és a törvény" - bár az amerikai adomával nem értünk egyet, a kritizált jelenséggel teljes mértékig. A tízmillió fociedző, marketinges és politikus országában különös jelentősége van a precizitásnak, nehogy közlendőnk a kreatív valóságértelmezés áldozatává váljon.

Ha egy konkrét jogszabályról el szeretnénk mondani, hogy számos területet érint, több jogszabályban változásokat vezet be, és komplex módon szabályoz vagy érint több problémát, nem célszerű egy leveles növénnyel érzékeltetni, pláne, ha annak konnotációja összecsapottság, átgondolatlanság. A salátatörvény kifejezést ne használjuk.

A szavaknak azért van jelentése, hogy közlendőnket megragadhassuk a maga valóságában. Jelentős viták vívhatók arról, hogy egy adott jelentés miatt használt kifejezéssel megváltoztatható-e és hogyan maga a valóság, a szavak jelentéstartamának módosulása a gyakori használattal ezzel együtt világos: infláció volt, van, lesz.

A felsőoktatási szektorban jelentős az önigazolási kényszer, amiért jelentős az önhittség is. Függetlenül a valóságtól, a magyar egyetemek oktatói és hallgatói közösségében is van valamifajta elitizmus, bennfentes összekacsintás. Örökség ez, lényegében már Janus Pannoniustól, úgyhogy nem is várjuk, hogy majd ez a poszt ezen segít. Mégis - nemzetkarakterünk egy másik entitását megvalósítandó, elégedetlenkedünk, ugye - sikítunk: a magyar egyetemi oktatásba hallgatóként megjelenni nem kiváltság, nem eredmény, nem teljesítmény, hanem jelenség. Azon lehet vitatkozni, hogy egyes egyetemekre kevésbé könnyű bejutni, de ettől még nem lesz jobb: az egyetemi hallgatói (erről majd hamarosan, egy másik posztban) jogviszony elsősorban döntés kérdése. Nem emel ki. Nem tesz jobbá. Nem jelez. Nem orientál. Nem tesz polgárrá.

Ezért a TO-k és HÖK-ök bizarr világának az egyetemi proletariátus nevében üzenjük: felejtsük el az egyetemi polgárság kifejezést, mielőtt mielőtt arcunkba csap a valóság gumicsizmája. Ne használjuk.

A közigazgatás és a jogi intézmények elképesztő mértékű rombolást képes végezni a magyar nyelvben. A megkezdett közszolgálati jogviszonnyal egyidejűleg elkezdődik a nyelvi képességek visszafejlesztése is.  Ugyanolyanná válik a beszélt nyelv és az írt szöveg, mint maga a munka: öncélú és monoton.

Ennek a közegnek volt (vagy van) minősített esete a hatvanas, hetvenes évek Belügyminisztériuma. Az operatív tisztek és ügynökök egy új világot alkottak és hozzá új nyelvet. Új szavak és kifejezések születtek, amelyet a piros vagy szürke robosztus csehszlovák írógépek ütöttek bele a mindennapjainkba.

Nem csak akkor, ma is mondják: valakinek a bizalmasa.  Nos, a „bizalmai viszony” semmitől sem áll távolabb, mint a bizalomtól. Ez nem mást jelent, mint a bűnös, a hatóság által megbélyegzett és elítélt kapcsolatot. Ha lehet, hagyjuk ezt a kifejezést a bémes urakra. Aztán alkalom adtán kellene egy rendszerváltozást csinálni majd a viselkedésben meg a nyelvhasználatban is. Addig is ezt a fordulatot ne használjuk.

A gazdaságot, a gazdálkodás jelenségeit hajlamosak vagyunk rettentő bonyolultnak látni, gondolni, különösen, ha tudás helyett sejtéseink és kósza olvasmányélményeink vannak a tárgyban. Talán erre vezethető vissza, hogy a gazdaság egyes területeinek szakértőit, marketingben, pénzügyekben jártas embereket - kiemelten akkor, ha tanácsadóként is tevékenykednek - hajlamosak vagyunk ~ként emlegetni (pláne, ha rájátszanak).

A ~ azonban minimum transzcendens közvetítő, füstben ugráló, kifestett bohóc színész kapcsolatteremtő. A gazdász meg nem varázsló. Ráadásul ha azt az érzetet próbálja magáról kelteni, hogy ~, akkor biztos, hogy csak egy maximum c-kategóriás valaki. Ne használjuk.

A legcikibb szaloncigányozó kifejezések versenyében az ~ méltán állhat a képzeletbeli dobogó legfelső fokára. Gonosz, összekacsintós, igazán mély kispolgári utálat csöng benne. Használói valahogy mindig ugyanarra az ~ra utalnak vele. Persze ha valaki hallott a ruszinokra használni, kérem, kommentáljon azonnal.

Az teszi a fordulatot kitűnően szalonrasszistává, hogy egy pillanat alatt lehet citálni a definíciót, jelezve, hogy a használó bizony pont a ruszinokra gondolt. Valójában néhány tudományos értekezést leszámítva ez erősen nincs így.

Ha rasszista vagy, ne sunnyogj, vállald fel, ne akarj utalgani, kacsintgatni, ne akarj úgy tenni, mintha nem lennél az. Ha nem, akkor viszont fejezd ki magad rendesen, úgy, hogy az senkit se bántson. A lényeg, hogy ezt a szót ne használjuk.

Legyen állami ünnep, megemlékezés, akármi, a magát függetlennek valló, vagy az egymásra fújtató jobb meg baloldali médiumok ennek a fordulatnak a tolásában példásan együttműködnek.

Elavult, égő, tiltandó, főként azért, mert a magyar lélek urambátyámozós, nulla erőfeszítéssel dzsentriből arisztokratává válás utáni vágyát, a mutassuk magunkat többnek, mint amik vagyunk életérzését testesíti meg.

Méltóságok ma már szerencsére csak a Vatikánban vannak. Egy demokratikus berendezkedésű államban ezt megtoldani közjogival, aztán meg egy 'legfőbb' fokozással, és demokratikus eljárás(ok) eredményeként pozícióba kerülő személyekre használni legalábbis hiba. Ne használjuk.

zsirfekától finomítva.

Folytatjuk kedvenc foglalatosságunkat, a feudalizmusból itt maradt szavak tiltását. Jelen esetben annyi a különbség, hogy az ~ságok rendszerén az 1948-tól 1989-ig tartó időszak sem sokat változtatott.

Itt az ideje tehát, hogy jelezzük, azok az idők már elmúltak. Akiket egyszer ~knak gondoltunk nem azok. Legyenek ők választottak, vagy kinevezettek egy feladatuk van; és az nem elől járni: minket szolgálni.

Teljesítsük hát ki állampolgári tudatunkat a nyelvre is, és ezt a szót ne használjuk.

Nagy ajándékot kapott egyszer a nemzet a Familia Kft. nevű médiapiaci tévedéssel. Persze nem csak azért, mert a két termékelhelyezés közötti félmondatok jó része a Kövér Vilmos nevű, félgügyére formált szereplő csesztetésétől szólt.

A prekapitalista szörnyszülött sikere legalább három helyen érhető tetten. Egyrészt a rendező megalapozta hírnevét, aki azóta sikert, sikerre halmoz. Másrészt, ha valaki túl bonyolultan magyaráz el valamit másoknak, most már simán visszakérdezhet lekezelően: ~?. Harmadrészt, posztunk névadójának megformálóját sikerült megóvni a médiaipar álságos kétszínűségétől. Színházi szerepeire tud koncentrálni.

Persze ami másnak siker, nekünk könnyen lehet kudarc. Így, a kockázatok mérlegelése mellett azt javaslom, hogy inkább ne használjuk.

Köszönjük, Tibor!

A nyelv pulzáló, fejlődő, alakuló, élő szövet, minden reggel más egy kicsit. Örök vita, hogy a más nyelvekből beáramló szavak, amelyekre egyébként van már kifejezés a befogadó nyelvben helyesek, vagy gátlandók, tudatosan üldözendők, vagy passzívan elviselendők. Mi alapból a jövevényszavak barátai vagyunk, azonban ebben a vitában most sem fogunk dönteni.

Az viszont nem kérdéses, hogy az elismerés, a tisztelet, a megbecsülés tárgykörében a "respektál" műszó használata valamifajta nyelvi sznobéria megjelenése, egy kép, egy sugallat, egy modorosság. A magyar nyelv épp elég árnyalatot tud kifejezni, hogy ne kelljen bevezetnünk (figyelem: ez nem azonos a hiphop világból a mainstreambe átszivárgó "riszpekt!" kifejezésével így, felkiáltójellel - arról majd máskor; és talán máshol). Ezt így viszont ne használjuk.

Köszi Nyelvész Józsi! riszpekt! :)

A leginkább elterjedt, a leginkább patriarchális. Az utódlás dolgát problémás, gondot jelentő, zavaró jelenségnek tételezi, miközben ez életünk egyik legszebb, legösszetettebb időszaka. A nehézségeket nem akarjuk eltagadni, de hogy a gyermek elsősorban teher lenne, az nem állja meg a helyét. A terhes szó helyett legyünk / legyenek asszonyaink inkább várandósok, vagy várjanak egyszerűen gyermeket. A terhes kifejezést pedig ne használjuk.

Mellékesen és témába vágólag az alábbi videót javasoljuk megtekinteni, átgondolni, következtetni.

Na melyik az a lista, amelyben Lesotho, Kirgizisztán, Uganda, Kuba, valamint Trinidad és Tobago is megelőz minket? (Többek között Írországról, Hollandiáról, és Svédországról már nem is beszélve.) Igen, (Ön jól tippelt) a nők aránya a parlamentben. Mint ahogy azt kitűnő kommentelőnk észrevételezte, ez több mint kínos. Elvileg a fejlett világ felé igyekszünk, és közben mindenféle rossz javaslatok leszavazásával múlatjuk az időt.

A saját nyelvünk táján kellene inkább körbenézni; a felzárkózás úgy nem fog menni, ha nem is akarjuk. Persze még mindig van, aki szerint a nőknek a sparhelt mellett van a helye, de ez a szót mi inkább ne használjuk.

...a lá Morvai. Van azért annak némi pikantériája, amikor magyarságukat zászlajukra tűző, illetve homlokukra tetováló politikusok édes anyanyelvüket (és a miénket) két lábbal megtiporva leprivatizálnak. Iszonyúan magyartalan fordulat (ezt nem bírtuk kihagyni...), bár sem anglicizmusnak (privatize down?), sem germanizmusnak (runterprivatisieren?) nincs nyoma. A privatizál önmagában is vaskos szó. Ne halmozzuk. Ne használjuk.

Nem vagyok hajlandó érvelni amellett, hogy ezzel a kifejezéssel miért ne fejezzünk ki elismerést. Csak akkor javasolt alkalmazása, ha egyetlen szóban szeretnénk lekicsinyleni beszélgetőtársunk teljesítményét ÉS magunkat hatalmas idiótaként beállítani. Ne használjuk.

Kevés cikibb fordulat van ennél. Egyesek gyakran kerülnek abba a helyzetbe, hogy a saját álláspontukat azzal szeretnék alátámasztani, hogy az ellen-álláspont alacsony támogatottságát bizonygatják.

De ők csak egy ~!

A lendület, a vita heve, de gyakran csak a kellemetlen beidegződések következtében ki-ki csúszik ez a szótorlódás. Nem fogunk okosabbnak tűnni tőle, és érvelni végképp nem lehet vele. Ne használjuk.

Nna, ez is itt maradt nekünk a 19. századból. Most aztán nem bírunk vele. Mindent eláraszt, minden lányt elvesznek. Azokban az időkben persze, amikor a feleségeket még hozományért lehetett megszerezni, és az eladó lányok sorából kellett elvenni még volt értelme ennek a fordulatnak. Manapság azonban szerelemből, de legalább is közös elhatározásra szokás megházasodni. A férj szava már nem mindenható, és láttunk már nem egy férfit, akinek több-kevesebb sikerrel a mosogatás is összejött. Ne használjuk.

Ha ezt a kérdést teszik fel nekünk, gyanakodni kezdünk, hogy eddig talán nem így volt. Azt hihetjük, hogy eddig az érdek, s nem a mondandó vezette beszélgetőtársunk szavait. Ez a gyanú aztán ott marad, lebeg, kérdez, akár a legőszintébb percekben. Kár lenne értük, különösen ha tényleg nem kamuztunk. Ha igen, akkor inkább a hazudozásról szokjunk le. Ne használjuk.

A 19. században megpróbáltak politikailag korrekt fordulatot keresni a vakok megszólítására. Így sikerült. Akkoriban lehet, hogy jó volt, hiszen a vakok tényleg nem látják a világosságot. Azonban mára megváltozott a helyzet, rájöttünk, hogy nem kell elzárni azt aki más. A fosztóképző helytelen, nekik is van világuk, sőt, kimondottan szeretnénk, hogy minél több, színesebb, élménytelibb legyen. Ez a szó rossz, keressünk másikat, ne használjuk.

Egy valóvilággal vegyes csernusimre szörnyszülötte halmozós kifejezéseink egy újabb csudálatos darabja. Mintha valaminek a vállalása már kevés lenne bátorságunk, vagányságunk, felelősségteljes magatartásunk leírásához, hát erősítsük meg (jól) valami csenevész kis igekötővel. Imígyen születtek ők, a fel/el/bevállalósok. Felesleges. Nem lesz több. Ne használjuk.

Az egyik leggyakoribb szexista fordulat a bulvár-, és így a közbeszédben. Persze nem arról beszélünk, hogy egy kebel nem lehet csodálatos. Azonban ha egyesek valakit kizárólagosan, vagy elsődlegesen ezzel a attribútummal illetnek, akkor bizonyosak lehetünk afelől, hogy erről nem csak az tehet, akiről szó van. Annak ellenére, hogy bizonyára sokan sokat tesznek azért, hogy eképpen legyenek megszólítva, mégis többet mond el arról aki a kifejezést használja. Ez pedig nem más, mint a szexuális kizsákmányolás; (sajtó)termék értékesítése emberi, női testrészekkel. Ne használjuk.

Göröngyös szavaink mellett kifejezésekkel is találkozhatunk, amelyek igénylik a nyelvőri beavatkozást, ezekre is sort kerítünk. "Töltsük meg tartalommal", hangzik a felhívás, de máris aggódhatunk, hogy amiről eddig volt szó, az talán nem is mond semmit, az nem is valami, hanem egy egzisztencialista önfelmutatás terméke, a jelentkező kéz gesztusa: én is itt vagyok. Spóroljunk időt a fontos ügyekre, beszéljünk egyből a lényegről. Ne kelljen bevallani, hogy sokáig csak lazáztunk; csináljunk egyből a tartalmat. Ne használjuk.

Jóval december előtt vagyunk még, úgyhogy bőven van időnk elfelejteni a karácsony "becézését".  Tilos azt mondani, hogy kari. Amellett, hogy igen bután hangzik, igen kártékony hatással van a szép anyanyelvünkre. Az ünnep neve tehát: karácsony. Ha így hívjuk, biztosak lehetünk, hogy a társaságunkban senki sem fogja kellemetlenül érezni magát vagy szégyenkezni. 

És milyen egyszerű dolgunk is lenne, ha csak ez a szó esett volna áldozatul az "-i" vírusnak...